HPV diagnosztika
HPV, a humán papillómavírus rövidítése, mely az egyik leggyakrabban előforduló szexuális úton terjedő betegség.
A HPV tehető felelőssé a méhnyakrák kialakulásáért. Az állítás fordítva is igaz, tehát ha a szervezetben nincs jelen a vírus, akkor a méhnyakrák kialakulására gyakorlatilag nincs esély.
A HPV-nek közel 100 típusát ismerjük, melyből 50 típus terjed nemi úton. A HPV-típusait rákkeltő képességük szerint két csoportra osztjuk: ez alapján beszélhetünk magas- és alacsony kockázatú csoportról. Léteznek a vírusnak olyan típusai is, amelyekről jelenleg még nem tudjuk, mekkora eséllyel okoznak rákot, ha okoznak egyáltalán.
Tartós fertőzöttség során - legyen szó bármelyik típusról is – a HPV kóros sejtelváltozást okozhat. Fontos tudni, hogy a HPV-fertőzés nem egyenlő a rákkal, annak kialakulásához több éves fertőzöttségre van szükség.
A méhnyakrákszűréssel (citológiai vizsgálat) egyidejűleg elvégzett rendszeres HPV-vizsgálat információt ad a tartós HPV-fertőzöttségről. A HPV-típusának meghatározásával követni lehet, hogy ugyanazon típus tartós jelenlétéről van-e szó, mely nagyobb kockázatot jelenthet. Ebben az esetben a citológiai elváltozást is figyelembe véve dönt a klinikus a teendőkről. Összességében az alkalmazott protokollok azt a célt szolgálják, hogy a méhnyakrák kialakulását megelőző stádiumban sikerüljön diagnosztizálni az elváltozásokat. A pontos HPV-típuskimutatás tehát jelentősen javítja a jelenleg elterjedt citológiai méhnyakrákszűrés hatékonyságát.
HPV-teszt
Nők esetében a rutin nőgyógyászati vizsgálat során, a citológiai vizsgálathoz hasonlóan a méhnyakszájról apró kefe segítségével fájdalommentesen mintát vesznek, olyan területről, ahol nincsenek idegvégződések.
Az így levett hámsejtek alkalmasak arra, hogy kimutassák az esetleges HPV-fertőzöttséget. A citológiai vizsgálat során jelenleg nem szűrnek automatikusan HPV-re, annak kimutatására külön vizsgálatra van szükség, mely a méhnyakrákszűrés során levett mintából is kérhető.
A legérzékenyebb módszer: a PCR
A mai legfejlettebb technológia a HPV-kimutatására, az úgynevezett PCR-módszer.
Ez a vizsgálati módszer rendkívül érzékeny, tehát már egészen kis vírusmennyiség esetén is ki tudja mutatni a HPV-t, valamint meghatározni annak pontos típusát.
Leegyszerűsítve: a PCR-vizsgálat során a vírusra jellemző DNS részt keresnek a mintában, melyet enzim segítségével olyan mennyiségűre sokszorosítanak, hogy könnyen felismerhető legyen. Ez a módszer alkalmas a még tünetmentes HPV-vírusfertőzés kimutatására is.
A HPV-vizsgálat elvégzését csak bizonyos feltételek mellett támogatja a társadalombiztosítás. Ha a citológiai kenetvizsgálat során P3-as jelzésű a lelet, akkor a sejtek elváltozásai HPV-fertőzés gyanúját vethetik fel. Ilyen esetben a HPV-vizsgálat ingyenes.
A GenoID Molekulárbiológiai Laboratóriumban végzett HPV-vizsgálat az alábbi genotípusok egyidejű kimutatására alkalmas:
* LR - alacsony kockázatú HPV-típusok: 6, 11, 42, 43, 44/55 HPV-típusok
* HR - magas kockázatú HPV-típusok: 16, 18, 31, 33, 35, 39, 45, 51, 52, 56, 58, 59, 66, 68 HPV-típusok
* NA - nem azonosított HPV-típus: 2a, 3, 7, 13, 26, 27, 28, 29, 30, 34, 40, 53, 54, 57, 61, 67, 70, 72, 73, 74, 81, 82, 83, 84, 87, 89, 90, 91
Manifeszt daganatokban a HPV genetikai állományának jelentős változása miatt ál-negatív eredmény lehetősége fennáll.
Kolposzkópos vizsgálat
Ez a módszer csak az előrehaladt fertőzés, és szemölcsszerű tünetek észrevételére alkalmas. Ennek során a nőgyógyász optikai eszköz segítséggel 20-szoros nagyítással nézi meg a méhnyakon található esetleges elváltozásokat.
Mire ügyeljek HPV-vizsgálat előtt?
A vizsgálatot olyan napra ütemezze, amikor várhatóan nem menstruál. Ha menzesze váratlanul megkezdődik és a vizsgálat napján is fennáll, próbáljon új időpontot kérni.
A vizsgálat előtt 48 órán át
* kerülje a közösülést
* ne végezzen hüvelyöblítést
* ne használjon előtte tampont, hüvelyi krémet, habot, fémet vagy zselét (például spermaölőt vagy a vaginába felhelyezendő gyógyszereket).